Slide 1Slide 2Slide 3Slide 4Slide 5Slide 6

 
Hogy miért szeretek Marton Zoltánnal muzsikálni?
 
Zoli egy igazi virtuóz jazz zenész, aki jóval azelőtt, hogy felkértem volna a Gyöngyhalász Latin Zenekarban való közreműködésre, már jól ismerte a latin zene lényegét. Olyan latin-amerikai jazz trombitások játékát tanulmányozta, mint Arturo Sandoval. Zolinak sohasem kellett elmagyarázni, hogy milyen hangerővel játsszon, amikor aláfestést fúj az énekhez, hogy hogyan ragadja magához a közönség figyelmét, amikor ővé a főszerep, mert csodálatosan művelte az első perctől fogva.
 
                          Búzás Csaba zenekarvezető 
 
 
 
 
Könnyűzenei szakképzettségemet az OSZK-ban szereztem, Stark Tibor tanítványaként.
Kezdetben cirkuszi trombitásként kerestem a kenyerem, onnan vezetett az utam a veszprémi Légierő zenekarba, ahol a mai napig is széles repertoárt felölelő zenét játszunk (a katonazenétől a jazz-ig).
 
Mellette több zenekarnak is a tagjává válhattam (LGT Emlékzenekar), valamint több ízben is lehetőségünk adódott saját szerzeményeket előadni (Mozizenekar, ÉSTE Formáció).
 
 
 
A latin zenében, Arturo Sandoval munkássága vonz, életem meghatározó élménye volt őt élőben látni és hallani. Csaba felkérésének örömmel tettem eleget a Gyöngyhalász Latin Zenekar színesítésére vonatkozóan, mivel Arturo Sandoval zeneisége miatt nem esett nehezemre a sokat hallott latin- és spanyol ritmust felvenni!
                         
                                                                  Marton Zoltán