Buzás-Jáger Anikó
Buzás-Jáger Anikó - fuvola, quena, maracas, tánc...

Első önállósági törekvéseim is a zenéhez kötődtek, 17-19 éves korom között nyaranként fodros udvarhölgy ruhában reneszánsz muzsikát játszottam egy középkori étteremben, a főiskolai évek alatt fuvolát tanítottam a zirci zeneiskolában.
És hogy kerültem kapcsolatba a latin zenével?
A 90-es években én is megbabonázva bámultam a ponchós-pánsípos andoki népzenészeket, és sokáig a Los Andinos – Amanacer c. kazettája volt a kedvencem. Annyira, hogy a végén már az
egész család kórusban fújta – igaz kicsit átigazítva az aymara vagy kechua szöveget. A „Chuñusta papasta Vendechu niuska” a mi interpretálásunkban úgy hangzott, hogy „csujuszka pápászká megnyuvasztom a nyulat”. De ez egy távoli, egzotikus, ám elérhetetlen világként élt bennem.

Az igazi áttörést az a pillanat hozta, amikor a Rodrigo Cafeteriában megpillantottam Búzás Csabát, amint éppen egy Gipsy Kings dalt játszott. Azóta sem tudom eldönteni, hogy belé vagy a zenébe lettem először szerelmes. Talán előbb a zenébe…
1999 óta muzsikálunk együtt a Gyöngyhalász Latin Zenekarban. Búzás Csabától rengeteg mindent tanultam, de sokat jelentett a Kanári-szigeteki gyűjtőút, az El Camino, a barcelónai, malagai, granadai barangolások, az andoki és venezuelai zenészekkel való találkozás-barátság és a CD-FŰ Kultúrpincében zajló nagy közös muzsikálások is az andoki indiánokkal.