Slide 1Slide 2Slide 3Slide 4Slide 5Slide 6

 

SPANYOLORSZÁG
 
Spanyolország népzenei kincse nagyon gazdag és sokrétű, nem lehet azonosítani a magyar köztudatban élő flamencóval. Egymástól igencsak eltérő jellegű népzenei műfajok alakultak ki a különböző tartományokban.
 Északnyugaton, GALÍCIÁBAN kelta eredetű, az Ír zenére emlékeztető műfajokat találunk, melyben karakteres szerepet tölt be a bőrduda (gaita), amely a francia cornamusa-val, és breto biniou-val mutat szorosabb rokonságot. Spanyolországban a fiesták és lakodalmak hagyományos hangszere. A txistu nevezetű, Baszkföldről való egykezes furulya mellé a másik kézzel a dobot (tambor) ütik. Szintén Baszk eredetű a kétsípcsöves tülökfurulya, az alboka és a sokfelé alkalmazott tamburin (keretes kézi dob), melyet pandero néven is használnak. Fent nevezett hangszereket különböző (vihuela) lantszerű pengetős hangszerekkel kísérnek. 
 
gaitatxistu - tambor
 
 
 
17. századtól olasz hatás következtében alakultak ki a zarabanda, chacona, pasacalle, folía, zarzuela, tonadilla táncok.
 
A legtöbb spanyol népi ünnep vallásos hátterű, vagy eredetű, azonban a katolikus ünnepek (fiesta, feria), ünnepi szokások, gyakran visszavezethetők pogány hagyományokra. A zenés, táncos összejövetelekre jellemző a féktelen vidámság.
 
jotaA ma ismert, közkedvelt népi táncok: a kasztíliai charrada (leginkább Salamanca környékén, esküvőkön táncolják), az aragóniai jota (pogány istenkultuszból eredő, egyre gyorsabb és gyorsabb tánc), a galíciai muneira, a leóni giraldilla. A sandana mára már egész Katalóniában elterjedt körtánc. A Paso Doble eredetét tekintve spanyol tánc, melyet a mars zenére táncolnak. „Bikaviadal-pantomimként” ismerik, ahol a férfi a matador, a nő pedig a piros kendő megtestesítője.
 
A fent nevezett táncokhoz, ritmusokhoz, mind egyedi hangszerelés dukál, melyekbe a spanyolgitárok mellett más érdekes pengetős hangszerek is szerepet kapnak úgy, mint bandurria, lant (laud), bandola, requinto, mandolin, mandola, mandolina, bandolin, bandolim, tiple
 
BandurriaLant-laudBandola
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Fenti sorban: bandurria, középen a lant (laud), jobbra a bandola látható.
Alsó sorban: mandolin, mandolina, bandolin és bandolim.
 
mandolinMandolina
bandolinBandolim
 
A pengetős hangszereket sokszor pandero, vagyis csörgődob, illetve kasztanyetta (castañuelas) kíséri. A kasztanyetta ma jellegzetesen spanyol ritmushangszer, de a kasztanyetta elődje, ami kagylóból, elefántcsontból készült Afrikában és a Columbus előtti Amerikában is megtalálható volt. 
 
panderokasztanyetta
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A SPANYOL GITÁR: 
 
A gitár elődje, nyolcas formájú testtel, négy húros változatban XIV. században került Észak-Afrikából, Hispaniolába. Sokféle változatban előfordult, kettős és hármas húrozással is, majd a XVI. század közepére öt húrosra változtatta Matteo Sellas, és a gitártest mérete is valamivel nagyobb lett. Ez a konstrukció több, mint két évszázadig tartotta magát, amikor főleg Olasz- és Franciaországban feltűntek a mai hangolás szerinti (E6-A-D-G-H-E1) hat húros gitárok, de csak a XIX század folyamán alakult át a ma „klasszikus gitár” néven ismert hangszerré. A híres spanyol hangszerkészítő mester, Antonio de Torres a korábbiakhoz képest nagyobb testű, szélesebb, ugyanakkor nem nehezebb gitárokat tudott készíteni. A gitár fedlap belső oldalán egy új, legyezőszerű merevítő-rendszert dolgozott ki. Ez a találmány nagyobb hangterjedelmet eredményezett, különösen a basszusfekvésekben.
 Egy kiváló spanyol zeneszerző és gitárművész, Francisco Tárrega, szintén Torres gitárjait használta, aki elsők között emelte a gitárt a „komoly” hangszerek közé. Kitalálta a mai napig is alkalmazott ujjtechnikát, ülési pozíciót, valamint testtartást. Mindemellett szorgalmasan bővítette a hangszer repertoárját, gitárátiratok sorát készítette el. Tárrega többek között Schumann, Chopin, Beethoven és Bach műveit ültette át gitárra. Végül pedig maga is számos gitárművet komponált. Tanítványai közt ott szerepel Andres Segovia, aki a XX. század legelismertebb gitárművésze, aki virtuóz gitárjátékával sokat tett a gitár „elit” hangszerként való elismertetésében.
 
gitár
A gitár alkatrészei, és azok fafajtái: 
Fedlap: sűrű erezetű Svéd lucfenyő, vagy cédrus… 
Alsó húrláb: paliszander vagy más keményfa…
Húrláb: csont…
Hátlap: készülhet egy, vagy két darabból: paliszander (rio, indiai), mahagony, diófa, jávorfa, ciprus, tiszafa… 
Káva: A fa anyaga megegyezik a hátlapéval: paliszander (rio, indiai), mahagony, diófa, jávorfa, ciprus, tiszafa…
Nyak: mahagony, juhar, cédrus, ciprus…
Fogólap: ébenfa, rózsafa…
Felső húrláb: csont…
Hangoló mechanika: Fustero, Rogers… (jobb márkák)
  
A spanyolgitár az összes latin-amerikai országban elterjedt, minden országban, régióban a saját népzenei és ritmusvilágukhoz igazítva alakult ki több százféle egyedi pengetési stílus.  
 
Déli területek zenéjében a 300 éves mór uralom, az arabokkal való hosszas érintkezés nyomai mutatkoznak.
 
 
 
FLAMENCO:
 
A flamenco a spanyol cigányok zenéje, tánca. Ha meg akarjuk érteni, hogy hogyan alakult ki, formálódott ez az igen gazdag és egyedi műfaj, fontos tudni, hogy miként jutottak Andalúziába, Sevillába a cigányok. 
 
Az indoeurópai nomád cigányok a 5. és 10. század között vándoroltak ki Észak-Indiából és a mai Szíriánál szétváltak, s egy részük a Balkán felől közelítette meg Európát (például a magyar cigányok is) másik részük viszont végigvándorolt az észak-afrikai arab országokon, ahol felkínálták számukra a letelepedés lehetőségét, de huzamosabban nem éltek vele. A földművelés helyett, az ősi cigány mesterségeket (kereskedő, lókupec, kovács, teknőfaragó, vályogvető, jós) művelték, de sokan közülük inkább zenésznek álltak. Rendkívüli tehetségük révén nagyon jól tudtak alkalmazkodni akármelyik zenei műfajhoz, az őket ideiglenesen befogadó országok népzenéje nagy hatást gyakorolt rájuk. Mire Spanyolországba értek, már rengeteg behatás formálta, gazdagította az egykori cigány népzenét.
 
flamencoflamenco
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A spanyol népzenével találkozva, azzal ötvözve az összegyűlt cigány népzenei kincset, alakult ki, és mindmáig alakul az improvizációs stílusú, 3/4-es 6/8-os váltakozó ritmikájú zene: a flamenco, amely tüzes temperamentuma révén Spanyolország egyik szimbóluma lett. Ez a műfaj tehát magába olvasztva a korábbi spanyol dallamkincseket, arab és a cigány behatásokkal ötvözve nyerte el a mai jellegét. A zene és a tánc ebben a műfajban szorosan összekapcsolódik. Ezt a legjobban az igazolja, hogy a flamenco táncos jellegzetes mozdulatai mellett a cipőjével dobog, kopog (zapateado), emellett tapsol, s a hölgyek ördögien kezelik a kasztanyettát. A legtöbbször félkörben, vagy asztalnál tartásosan ülő táncosok bekiabálásokkal (pl.: Ez az! Ezt jól csináltad!…)  kurjongatásokkal tüzelik a táncost, fokozzák a hangulatot.
 
 
FLAMENCO RITMUSOK:
 
Az alegria 6/8-os ritmus, melyet Cadiz városban fejlesztettek ki. Az alegria boldogságot, örömöt kifejező stílus.
 
A buleria 6/8-os ritmus, mely a gitáros és táncos nő érzéseit fejezi ki egyszerre. Egy rendkívül rugalmas, alkalmazkodó stílus sok improvizatív elemmel.
 
A fandango 3/4-es ritmus, mely Huela tartományban jellemző. Ez határos Portugáliával, ahol más formában ugyan, de ugyancsak közkedvelt stílus a fandango. Hasonló a Sevilla-ban használatos fandango-val, de kis eltérés van a ritmus belső felépítésében. 
 
Guajira flamenca 3/4-es ritmus. A 16. században került be Kubából, majd jelentősen átalakult egy újabb ritmussal gazdagítva a flameco műfaját. 
 
Martinete 3/4-es ritmus. Története, hogy senki sem tudott hangszeren játszani, így csak dobogtak kopácsoltak, mint egy kovács az üllővel és arra táncoltak. A martinete stílus ma már több korszerű változatban is előfordul.
 
Seguiriya 3/4-es ritmus. Egy gyászos komor hangvételű stílus, amely igazi próbatétel a flamenco énekesnek. 
 
Sevillana 3/4-es ritmusú, kasztíliai népi tánc volt, melyet „örökbe fogadott” a flamenco. Andaluciában a 19. században nyerte el a mai formáját. 
 
Soleá 6/8-os ritmus. Azt mondják az alegriával egy volt a szülőanyjuk.
 
Tango flamenco: Világos, félre nem érthető stílus, mégis misztikus közép-keleti tónus érzékelhető benne.      
 
Tanguillos de Cadiz: Könnyed, pimasz Cadiz-i variációja a tango flamenco-nak.
 
Zapateado: a flamenco egy mellékága, soha nem énekelnek benne, csupán a cajón hangjára dobognak, táncolnak. Legfontosabb szerepe, hogy a táncos megmutassa az embereknek hozzáértését, rátermettségét.       
 
További flamenco ritmusok: seguidillas, tangos paraos, taranta, cartagenera, malagueña, bolero, caña, polo, cantiñas, mirabrás, romeras, caracoles, serranas, farruca, zambra, rumba flamenca, rondeña, jabera, garrotín, verdiales, milonga, colombianas, tanguillo, tientos, guajiras, peteneras…
                                      
 
FLAMENCO GITÁR:
 
A műfaj egyik alaphangszere a flamenco gitár. Ez első ránézésre sima klasszikus gitárnak tűnhet, mégis apróbb eltérések vannak rajta. Rendszerint a hangdobozuk kicsit kisebb méretű, ezért a magasabb hangok erősebben szólalnak meg. Nagy szükség van arra, hogy hangos legyen a gitár, hiszen erősítés nélkül is ki kell hallatszania a sok tapsolás, dobogás alól. A hangosabb gitár kifejlesztéséért évszázadok óta folynak a kísérletek. Az amúgy is speciális fedlapot a végtelenségig elvékonyítják, hogy jobban rezegjen. A kézzel gyártott gitárok ára az apróbb minőségi javulással ugrásszerűen növekedik. Egy mestergitár ára eléri a 20 millió forintot is. Sokszor használnak capo dastro-t, hogy magasabb fekvések miatt is hangosabb legyen. Még egy jelentős különbség, hogy viszonylag lágy húrokat használnak és az alsó húrlábból levesznek, ezáltal a húrok közelebb kerülnek a fogólaphoz, ami még gyorsabb játékot tesz lehetővé, és így a húrok néha a bunddokhoz csapódva, a műfajra jellemző rezgő hangzást adnak. A gitáros jobb kézen, a pengetésre kiképzett hosszú körmeit néha áttetsző krémbe mártja, amitől jobban, gyorsabban csúszik a húrokon. A flamenco népszerűsítésében nagy szerepet játszott a műfaj talán leghíresebb képviselője, Paco de Lucia, aki húszas éveiben maga is sok flamenco darabot komponált.
 
A flamenco énekes
 
Az énekes legritkábban játszik hangszeren éneklés közben, viszont folyamatos szem kontaktusban van az őt kísérő gitárossal, vagy a táncosokkal. Általában egyenes háttal, ülőhelyzetben adja elő a szenvedélyes éneket, közben kezével nyomatékot adva énekének gesztikulál, vagy tapsol. Mivel a flamenco első sorban a cigányok zenéje, az énekesek is cigányos akcentussal ejtik a spanyolt, a szavak végét elharapva éneklik a sokszor arabos hangulatú skálákkal díszített páratlan ütemű zenéket.            
 
A flamencóban használják a Cajón-t (jelentése nagydoboz) Egy kb. fél méter magas faláda, melynek előlapja bizonyos szabály alapján, nincs tökéletesen a dobozhoz erősítve, ezáltal a ráütéskor rezeg.
 
cajonHogy a rezgést elősegítsék, belülre húrokat szerelnek. Az előlap közepét megütve viszont basszus hangot ad. Egy ügyes cajón-játékos egy egész dobfelszerelés hangját tudja utánozni. Állítólag Kubában fejlesztették ki a halászok, akik a halzsákmány tárolására olyan fadobozokat használtak, ami éppen csak össze volt tákolva, és rezgő hangot adott ki az oldala. Ma több változatban megtalálható, többek között ashiko, batajon néven is. Hogyan került a flamencóba a cajón? Nos ez egy huszadik századi történet. Camarón de la Isla, híres flamenco-énekes, egy perui utazása során vásárolt egyet és hazaérve Spanyolországba, egyből alkalmazta is néhány koncerten. Mivel ő volt az ország elsőszámú flamenco-énekese, egyre több követője akadt. 
 
 
Rumba: A rumbát, mint zenei stílust, bár rengeteg közös vonás fedezhető fel mégsem sorolják a flamenco műfajába. Sőt, a flamenco gitárosok néha lenézően beszélnek a rumbáról, mintha alsóbbrendű zene lenne. Ennek ellenére a flamenco-gitárosok többsége játszik rumbát, ha szélesebb közönséget is meg akar ragadni. A rumbának jellegzetes arabos lüktetése ugyanis a flamencónál is szélesebb tömegeket ragad meg. Erre a legkézenfekvőbb példa az egész világon ismert rumberók: a Gipsy Kings együttes népszerűsége.   
 
 
Spanyolországhoz tartozó szigetek zenéje:
 
A Baleár-szigetek (Mallorca; Menorca; Ibíza, Formentera) lakóinak ereiben spanyol, francia és arab vér kevereg. A szigetlakók népzenéjében igen sokrétű kifejezési formában jelennek meg a vallási indíttatású énekek, melyeket mind a mai napig énekelnek a szigetek templomaiban. Ezek nem a szokásos értelemben vett templomi énekek, hanem vallási tartalmú népdalok, melyek a helyi szentek élettörténetéről tudósítanak. 
 
Gazdag díszítésű népviseletben adják elő a Baleár táncokat, melyek három csoportba sorolhatók:
 
Az első csoportba tartoznak a cossiers-ek, cavallets-ek, moratóns-ok és az aguilas-ok, melyek igen régiek. Ezeket a táncokat korábban templomokban is táncolták.
 
A második csoport a copeos-okat és a mateixes-eket foglalja magában. Ezek igen dinamikus, vidám táncok, koreográfiájukban a szaltó sem ritka és a sok forgás jellemzi őket.(17-18. század óta járják.)
 
A harmadik csoportba soroljuk a Jota Mallorquina táncait, a parador-t a bolero-kat és a bolerá-kat. A jota tulajdoképpen spanyol tánc, amely arab eredetű.
 
A Kanári-szigetek zenéjéről külön fejezetben (oldalon) olvashatsz.
 
 
Búzás Csaba, zenekarvezető
 
A latin zene az egész életünket áthatja. Gyöngyhalász latin zenekar