Slide 1Slide 2Slide 3Slide 4Slide 5Slide 6

A Kanári-szigetek zenéjéről

 
A Kanári-szigetek népzenéje, mediterrán hangulata miatt könnyen magával ragadja a magyar közönséget. A latin ember temperamentumából adódóan, jellemző rá az életvidám és a lírai dallamok erős kontrasztja.
   A szigeteket a spanyol hódítást megelőzően guanche-k lakták. A lakosság nagyobbik részét az anyaország kötelezte, hogy költözön ki az újvilágba, a szigeteken maradt kisebbik hányad beolvadt a gyarmatosító spanyol közösségbe. A hét szigetecske zenéjének eredetét tehát Spanyolországban kell keresni, mint ahogy a lakosság legnagyobb része is onnan származik. Mégis, a szigeteki zenét hallva, nehezen ismerjük fel a hasonlóságot a magyar köztudatban élő spanyol zenével, a flamencóval. Ennek a legfőbb magyarázata az, hogy a spanyol népzenei kincs nagyon gazdag és sokrétű, nem lehet azonosítani a flamencóval, hiszen az az arab és a cigány behatások következtében nyerte el a mai jellegét. 
 
   A kanári-szigeteki zenén alig érezhetők ezek az idegen hatások, jóval tisztábban megőrizte az ősi spanyol zene jellegzetességeit. A turizmus megjelenése előtt is jelentős átutazó forgalom volt a szigeteken, és a kereskedők hajóin, sok más portéka mellett, a latin zene is partot ért. A latin zenei hatások közül a venezuelai a legjelentősebb. 
   Az öntudatos lakosság élteti a hagyományokat. A nagyobb városokban három-négy zenekar is működik. A különböző vallási ünnepeken és más fiestákon, szinte kizárólag népzenét játszó együttesek szerepelnek. A legjellemzőbb a nagyzenekari felállás, melyekben a spanyolgitárok mellett más pengetős hangszerek is szerepelnek úgy, mint anyaországban kifejlesztett bandurria, ami lantszerű pengetős hangszer (hangolása kettős húrozással Gisz-Cisz-Fisz-H-E-A).
 
Jellemző még a lant, bandola, requinto, mandolin, és a timple, ami egyedi kanári-szigeteki hangszer (10 húros hangolása kettős húrozással: D-A-E-C-G). 
 
Az alábbi képeken a bandola, a bandurria és a timple látható.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A pengetős hangszereket mindig pandero, vagyis csörgődob kíséri, a pandero főleg spanyol fennhatóságú területeken terjedt el, néhol tamburim-nak nevezik.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
És meg kell említeni a bombo nevet viselő dél-amerikai származású szőrösdobot is. 
A nagyobb zenekarokra jellemző, hogy legalább három jól képzett szólóénekes énekel felváltva, egymással vetélkedve, az ő énekük stabil vokális énekre támaszkodik.   
 
Chacaras
Chácaras:
A chácaras a kasztanyettának egy, a kanári-szigeteki változata. A teste jóval nagyobb, mint a spanyol származású rokonáé, a belseje pedig üreges. Ennek eredményeként a hangja mélyebb tónusú. A chácaras-t tradicionális zenékben használják a Kanári-szigetek El Hierro és a La Gomera nevű szigetén. Gyakran még a Tambor nevezetű dob kíséri a kántálós jellegű zenét, amiben alkalmazzák, jellemzően a férfiak hangszere. A többi szigeten inkább a kisebb kasztanyettát használják, amit castañuelas-nak neveznek. Annak ellenére, hogy a hangszerről nincsenek régészeti leletek, az etimológiai elemzés azt sugallja, a gyarmatosítás előtti Guanche nép hangszere volt sakar néven, ami patához való hasonlóságára (forma és hang) utal. 
 
 
A spanyolgitárról bővebben olvashatsz honlapunk Spanyolország oldalán.  
 
 
Legjellemzőbb ritmusok:
 
Mint máshol a világban, a Kanári-szigeteken is ritmusonként csoportosítják a népzenét és a néptáncot is. A legismertebb ezek közül a folia; isa és a segudilla. Bizonyos ritmusok és táncok a hét szigeten más-más jelleget öltenek. Meghonosodtak más táncok is, melyekről egyértelműen lehet tudni, hogy honnan származnak, mint például a malagueña vagy a polka
 
latin_zene
 
A Gyöngyhalász latin zenekar Tenerifén:
 
 
 
Világjárt barátomtól, Lukács Józseftől 1995-ben kaptam ajándékba egy műsoros kazettát, melyen a Trio Acaymo, kanári-szigeteki zenekar muzsikált. Az énekesnő hangjába, az ízléses mediterrán hangulatú zenei kíséretbe azonnal szerelmes lettem, s az évek folyamán rongyosra hallgattam a kazettát. Szerencsére a Gyöngyhalász latin zenekarban is kedvező fogadtatásra talált a zene, annyira, hogy meg is tanultunk róla néhány dalt. Azóta nem múlt el koncert anélkül, hogy ne játszottunk volna egyet-kettőt közülük. 
   
 
 
 
Szerettünk volna többet megtudni az ottani zenéről, így hosszas tervezgetés után Jáger Anikóval, 2004 őszén a Kanári-szigetekre utaztunk. Utazásunk célja az volt, hogy minél többet megtudjunk az ottani népzenéről. 
   Az egy hónapos tenerifei tartózkodásunk alatt több zenekarral is találkoztunk.
Eljutottunk az AFU zenekar folklóriskolájába, ahol nagyon kedvesen fogadtak bennünket, és készségesen megmutatták a jellegzetes ritmusokat, hangszereket, elmagyarázták a műfaji sajátosságokat, s végül felvételekkel és kottákkal feltarisznyálva engedtek utunkra.
Időközben megtudtuk, hogy a kedvenc zenekarom, a Trio Acaymo tagjai, a hét sziget közül éppen Tenerifén laknak. Próbáltuk megtudni az elérhetőségüket, kérdezősködtünk folklóriskolákban, művelődési házakban, de nem bukkantunk a nyomukra. Az utazásunkból már csak 5 nap volt vissza, amikor egy szerencsés véletlen folytán hozzájutottam az énekesnő, Olga Benavente telefonszámához. 
Amikor felhívtam, hogy találkozót kérjek, Olga szkeptikusan kérdezte, hogy a magyarok miért akarnak szigeteki zenét játszani, miért nem magyar muzsikával foglalkoznak. Aztán végül rászánta magát a találkozásra. Egy nappal később Anikóval, Santa Cruz főterén várakoztunk a megjelölt helyen, s a szívünk a torkunkban dobogott az izgalomtól. Mivel épp sziesztaidő volt, csak mi ácsorogtunk a nagy templom előtt, amikor megjelent egy hatvan év körüli házaspár. Felrémlettek előttem a kedvenc kazettám borítóján szereplő zenészek, akik olyan harminc év körül lehettek, és összevetettem a napfényben tétovázó két alakkal, de nemigen hasonlítottak egymásra. Lesz, ami lesz, megszólítottam őket. A félreértés hamar tisztázódott. Nem vettem figyelembe, hogy én egy 1973-ban kiadott kazetta alapján kerestem őket. 
Miközben egy kávéházba indultunk, elmeséltem nekik a kazettás történetemet, és azt, hogy a szigetekre való utazásunkat elsősorban nekik köszönhetjük. Ők nagyon tartózkodóan viselkedtek, s fenntartásaik csak akkor oszlottak szét, amikor a kávéházban eljátszottuk nekik az egyik dalukat. A viszony egyszeriben megváltozott, széles mosollyal hallgatták a dalt, teljesen elérzékenyültek. Őszintén megvallva, ezeket a perceket mi is csodának éltük meg. Egyik dal jött a másik után, akkor már Ők is énekeltek, Jose karmestert megszégyenítő mozdulatokkal támasztotta alá a zene ritmusát. Videó a jelenetről itt!
 
  Érdeklődésünkre elmondták, hogy a következő négy napban stúdiófelvételük van, és csupán egyetlen koncertjük lesz, az is egy zártkörű folklór műsor, amit felvesz a TV. Olga egy pillanatra elgondolkozott, és így szólt. „Mi lenne, ha eljönnétek, és ti is fellépnétek velünk a műsorban?” Örömmel mondtunk igent. Gondolom, a kedves gesztuson kívül az is szerepet játszott a meghívásban, hogy ez jó reklám lehetne a Trio Acaymonak, hiszen valahonnan a világ végéről jött két „megszállott” az ő zenéjüket játssza. Egy kis fricska a többi zenekar orra alá.
 
  A TV felvétel egy Puerto de la Cruzhoz közeli faluban volt. A folklórműsorban egy nagy létszámú zenekar is szerepelt a Trio Acaymón kívül. Mi egy olyan dalt választottunk, ami Puerto de la Cruz szépségét ecseteli, és azt a látványt, amikor a 3718 méteres vulkáni hegy árnyéka naplementekor rávetül az óceánra. Videó a jelenetről itt!
Trio AcaymóvalTV felvétel
A velünk szemben elhelyezett zenekar tagjai kedves és bátorító mosollyal bíztattak, buzdítottak bennünket. A dal végén hatalmas tapssal jutalmaztak. A számunkra történelmi jelentőségű esemény azzal fokozódott, hogy a felvételt követően egy rögtönzött fiesta keretében együtt örömzenélt a három zenekar.  Hatalmas élmény volt velük muzsikálni…    
 
 
 
Búzás Csaba, zenekarvezető
 
 
A latin zene az egész életünket áthatja. Gyöngyhalász latin zenekar