Slide 1Slide 2Slide 3Slide 4Slide 5Slide 6

BOLÍVIA

A lakosság:
Bolívia lakosságának több mint fele „tiszta indián”, egyharmada mesztic, és kis számban élnek még zambók, ill. fehérek. Az ország északi részét ajmarák lakják, délen kecsuák élnek.
 
 
A latin-amerikai népek zenéjének általános sajátossága az az erős kontraszt, ami a lírai hangvételű és a vidám temperamentumos dalok között feszül. Bolívia zenéjének ez a kettőssége a már-már durva, vidéki, paraszti népzene és a városi, képzett zenészek által játszott városi folklór között érzékelhető. 
 
A bolíviai dobokról:
 
wankaraA különböző népi fúvós hangszereket legtöbbször dob, de inkább több dob kíséri. Az egyik jellegzetesség a bombo, azaz egy 80-90 cm átmérőjű nagydob. A bombót legtöbbször wankara, vagy wanqhara nevű, pergődobszerű dob társaságában használják. Ezeket a folklorizálódott ritmushangszereket, némi változtatással a katonazenekarokban látott dobok mintájára készítették el a helyi indián őslakók. A bombo dobtestére szőrrel együtt, kikészítetlen kecske vagy lámabőrt feszítettek. A wankarán pedig a klasszikus pergődobon alkalmazott fémspirál helyett, bőrcsíkokra erősített gallyacskákkal érik el a kellő rezgő-pergő hanghatást. 
 
Az alábbi képeken balra a bombo, középen a wankara, jobbra a chaj' chas látható.
  
wankarachaj chasKézi ritmushangszerek:
 
Egy érdekes, csak az Andokban használatos ritmushangszer a chaj’ chas (ejtsd: csáhcsász) a hangjáról kapta a nevét.
A kecske, vagy láma körmökből összefűzött ritmushangszert rázva a kiszáradt körmök összeverődnek és kiadják a „csáhcsász”-t, egy magas, éles hangot.   
Oruro, Potosi, Yungas vidékén ritmushangszerként alkalmazzák matraca-t, vagyis a kereplőt is, ami európai fejlesztésű „hangszer”. Egy jellegzetes ritmus a morenada.
 
 
 
Fúvós hangszerek:
 
Pánsípok
 
 
Standard pánsípnak számít, még a Magyarországon működő utcazenészek körében is népszerű malta nevezetű pánsíp. A malta két sorból áll, egy 7 nádcsőből álló ún. arca-malta, és egy 6 nádcsőből álló, ira-malta. Ezt a két egységet, például a sicureada-ban megszólaltathatja két zenész is felváltva „trenzal-va”, azaz fonódva, de nagy gyakorlattal egyedül is meg lehet fújni. A malta szó egyben méretet is jelöl. Ebbe a pánsíp-családba tartoznak a malta-nál egy oktávval alacsonyabb ún. zanka és az egy oktávval magasabb chuli nevezetű pánsípok. A sicureada-t (pánsíp zenét) karneválok idején nagy létszámú bandák (10-50 fő) szólaltatják meg.
 
 
 pansip keszito   

Pánsípkészítő /Oruro/

 

 

 

suri sikuSzintén ötletes megoldás a suri sicu, aymara eredetű pánsíp család, amelynél a párt alkotó zenészek ugyanolyan hangolású, általában 18 nádcsőből álló pánsípot fújnak. A suri név egy struccra utal. A maltahoz hasonlóan a suri sicuri-nál is van egy oktávval hosszabb, és eggyel rövidebb családtag, s amikor összejön a család (pánsípcsalád), 15-25 embert is kitesz a zenekar. A pentaton skálára hangolt hangszeren megszólaló zenét hallgatva az embernek az az érzése támad, mintha az egyik muzsikus kérdezne valamit (megfújva egy rövid hangot), s a másik pedig abban a pillanatban rá vágná igenlően ugyanazt a hangot. Kérdezzen bármit az első, a válasz mindig a kérdés megismétlése lesz. Roppant nagy az összhang. La Paz és Camacho környékén kell keresni ezt az egyedi zenei műfajt. 
     
 
 
 La Paz megyében használják a leghosszabb pánsípokat a jacha sicu-t, (ajmarául toyo = nagymama) ami elérheti a másfél méter hosszúságot, megszólaltatása a sajátos fújási technikán túl nem kis edzettséget kíván. Ezt a pánsíp különlegességet legalább 2000 éve használják.
 
     
 
 
 
 
Bolívia déli részén Potosiban használják a jula jula, három ill. négy nádcsőből álló pánsípot. 
jula jula
jula jula
 
 
 
 
 
Furulyák
   
Az alábbi képeken a legjellemzőbb furulyák láthatók: a pinquillo, a tarka család és a quena.
 
tarka
pinquillo, többféle méretben használatos hatlyukú nádfurulya. Furulyacsaládban használják,  La Paz környékén, és a fent említett wankara dobbal kísérik. Az egyik legjellegzetesebb tánc – melyet pinquillo kísér – a waca-waca, azaz bikatánc.    
 
 Szintén emblematikus fúvós hangszer a tarka nevezetű, ajmara eredetű fafurulya, melyet mi viccesen széklábszerű hangszerként nevezünk, mivel a szögletes, vaskos kiképzése miatt valóban beillene egy széklábnak. Viszont nagyon billegne az a szék, hiszen három méretben készítik ezt a süvítős hangú hangszert. tarkaA leghosszabbat mala-nak, vagy málta-nak, a középsőt licu-nak, vagy tayca-nak, a legkisebbet ch’ili-nek hívják. A három különböző magasságra hangolt tarka együttes fújása egy igen zord, kvartos-kvintes, európai fül számára túlságosan is egzotikus hangzást eredményez, melyet szintén dobokkal kísérnek. Az így kapott stílust tarqueada-nak hívják. Tarqueadat zenélnek a halott ősök iránti tiszteletből, köszönetképpen a természet ajándékaiért, ill. könyörgésképpen, hogy ne legyen aszály, vagy túl sok eső. Ilyenkor ételeket ajánlanak fel Pachamama-nak, a Földanyának.      Hasonló hangzást pánsípokkal is elérnek például a callawa indiánok a k’antu zenéjükben. A fent említett stílusokban nem használnak pengetős hangszereket, ami a zene „zordságát” még inkább fokozza.
     
 
   Az egész Andok területén használatos quena nevezetű furulyáról bővebben a honlapunk Peru oldalán olvashatsz bővebben.  
 
 
bocina
 
 
Bocina-kürt, más néven pututu, melyet a pásztoroktól kölcsönöztek a zenészek. Készülhet nagyméretű tengeri csiga házából, ökör szarvából, amelyet meg lehet hosszabbítani egy nádcsővel. Használatára legjellemzőbb régió K’antu.
 
A khantus táncban a pututu mellett nagydob és pánsípok is szerepelnek.  
     
   
 
 
 
 
 
 
Meg kell még említeni, hogy karneválok idején megszólalnak az erős hangjuk miatt kedvelt rézfúvósok.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A kottát nemigen ismerő népzenészek a régiókra amúgy is jellemző zenei stílusokat ültetik át rézfúvós hangszerekre. Ez a hangzásvilág erősen megváltoztatja az eredeti műfajokat, megteremtve ezzel egy új színt a népzenében.
    
 
   Pengetős hangszerek:
 
A városi zenékben együtt alkalmazzák a spanyol származású pengetős hangszereket néhány, a fent említett fúvós, ill. ütős hangszerrel.
 
Ha bolíviai pengetősök körében jellegzetesség után kutatunk, elsőként kell megemlíteni a Cochabamba, Potosi, ill. Sucre tartományokban jellegzetes, de egész Bolíviában használatos charango-t: A szó jelentése hangoskodó.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Egy anekdota szerint, a gyarmatosító spanyoloknak nem tetszett, hogy az alsóbbrendűnek tekintett indiánok játszanak a gitáron, azon a hangszeren, ami Spanyolország egyik nemzeti szimbóluma, ezért megtiltották a használatát. Nos, állítólag, ekkor fejlesztették ki az indiánok a charango-t. S mivel az Andok legnagyobb részén, a magaslati klíma miatt alig terem fa, a hangszer hátát egy öves állat, a tatu páncéljából készítették el. A pici pengetős hangszer húrjait eleinte macskabélből sodorták. Ma már persze damilszerű műanyagból készülnek a húrok. A sierrákon a fahátú charango, a megfelelő fa beszerzésének nehézségei és a kifaragás költségei miatt, még ma is jóval drágább, mint a hagyományos tatu hátú. (Hangolása kettős húrozással G-C-E-A-E) A hangszer kacifántos hangolása logikátlannak tűnhet, de kicsit elmélyedve a charango-játékban (néhány hónap, év) rájövünk, hogy milyen zseniális találmány, hiszen a zenész, egyszerű ujjrendekkel egész dallamsort tud kipengetni, ha jól működik a jobb keze. Persze a charango nem tipikus szólóhangszer, elsősorban kísérő-díszítő, ill. ritmus szerepe van. A jobb kéz mutatóujjára húzott pengetővel szokás pengetni, laza csuklóval, de olyan gyorsan, míg a mutatóujjunkból annyi látszik csak, mint az egyhelyben repülő kolibri szárnyából. 
     

 

walaychu    A charango családnak egy kisebb tagja a fémhúrokkal szerelt walaychu. Cochabamba és Potosi régióiban nagyon jellemző a használata. 
 
   A charango nagytestvére az Ayopaya tartományra jellemző ronrroco, ami jóval ritkábban látott hangszer. A hangolása megegyezik a charango-éval, de egy oktávval alacsonyabb. A K’jarkas zenekar évtizedeken át használt egy saját fejlesztésű, szögletes formájú ronrroco-t, mellyel egy divathullámot indított, s ma már nagyon sok szögletes formájú ronrroco másolat létezik.  
 
(A képeken balra a walaychu, jobbra a ronrroco látható.)
 
Természetesen, mint az összes latin-amerikai országban, Bolíviában is használják a spanyolgitárt, melyről bővebben a honlapunk Spanyolország oldalán olvashatsz.    
 
 

 

bajonesbajones
 
 
Los bajones: Különböző átmérőjű és hosszúságú kürt van rendezetten egymáshoz erősítve, melyek csöveit a jatata pálma leveléből alakítják ki. A megszólaltatása a trombitához hasonló technikával történik. A legrövidebb cső kb. 30 cm hosszúságú, a leghosszabb pedig 160 cm, melynek a vége úgy van kialakítva, hogy a padlóra támasztáskor ne sérüljön meg.  A hangszert Bolívia keleti, amazonasi térségében használják, San Ignacio de Moxos tartományban, közel a Trinidadi központhoz.  Eredetileg az ott élő Mojeño őslakosok használták a hangszert, de a 17. századtól a jezsuita szerzetesek beépítették az ottani egyházi zenékbe.
 
 
 
Ajánlott zenekarok:
 
Képzett zenészekből, magas színvonalú zenekarok állnak össze. Ezek közül érdemes lenne kiemelni néhányat.
A Bolivia Manta zenekar nem „csak” bolíviai zenét játszik, hanem helyi zenészekkel kiegészülve, az egész andoki régiót hitelesen képviselik. Ha népzenét kellene ajánlanom, akkor elsőként az ő nevük merül fel.  
 
A K’jarkas zenekar (a szó kecsua jelentése: piszkosak) az egész Andokban kiemelkedő, ünnepelt együttes. A zenekar több szerzeményt is játszik. Tökéletes vokális ének támasztja alá a magasan képzett hangszertudást. 
 
A nívósabb zenekarok folklór iskolákat alapítanak, ahol kinevelik a jövő generációk képviselőit. Egy ilyen iskolába ellátogattunk Sucrében, ahol a Los Masis zenekar oktatott.  
 
 
 
Bolívia legismertebb ritmusai:
 
tinku, sicuri, taquirari, carnaval, yarawí, wayno, huayňo, chuntunqui, k’antu, morenada, diablada, tonada, chacarera, polca, tobas…     
Afro hatás eredménye a saya, caporal ill. a mesztic ritmusok a bailecito, cueca
 
Táncok:
Sokszor a tánc neve egyben a zene ritmusát is jelöli. A táncokkal csak a zene vonatkozásában, közvetve foglalkozom.
 
Potosiban, Betance faluban minden év május elején tartják a tinku, kecsua eredetű rituális ünnepet. Tinkunak nevezik az ünnepet, a táncot, ill. a zenéjét is. A zene ritmusa carnaval, a huayňo ritmus egyik változata, ill. a tinku, amely viszonylag szegényes harmóniájú, de ritmusban izgalmasabb műfaj. A természet megújulását ünneplik, melyben összecsapnak a táncosok. Ezek a rituális verekedések, melyeket a táncmozdulatok is tükröznek ugyan szimbolikusak, ennek ellenére nem kevés véráldozattal és halálesettel is jár. 
 
 
tinku
tinku
 
Élénk, vidám tánc a taquirari, mely szintén ritmust jelöl. A 19. század elejétől ismeretes műfaj, elsősorban Santa Cruz, Beni, Pando környékén megtalálható. 
 
Yungas területén afro lakosság ajmarával keveredett mesztic leszármazottjai élnek. (Coroico, Mururata, Chicaloma, Calacala-Coscoma, Irupana...) Az ő táncunk, zenéjük a saya, ill. a caporal. A nagyobb tánccsoportot mindig egy vezető, azaz caporal irányítja, ezért a saya-t caporal-nak is nevezik. Ezeket a zenéket eredetileg csupán dobok kísérték, de mára megújult, s kiegészült pengetős, ill. fúvós hangszerekkel, sípokkal... 
 
Los Macheteros-nak nevezik az Amazonas vízgyűjtő területén élő (Moxos törzsből származó) Paunanas indiánok táncát. A gyarmati időkben csupán ritmus hangszerekkel, kisebb dobokkal, paichachíes-el (bokára erősíthető csörgőhangszer, amelyre apró magvakat fűznek) kísérték, mára kiegészül sok másik hangszerrel.  
 
   Mitayo-hoz, a jótevő Istenségnek, könyörgésképpen, különböző ajándékokat adnak, chicha-t (kukoricasört) kokalevelet, ételeket, cigarettát, és eltáncolják a diablada-t (ördögtáncot) Vélhetőleg Mitayo megvédi őket a szerencsétlenségektől, például a bányászokat a bányaomlástól. A konkvisztádorok erőszakos hittérítése időszakában a diablo (ördög) az elnyomók jelképe volt, a diablada tánc pedig egyfajta lázadás, a szabadság iránti vágy kifejeződése volt. Ezt a keresztény egyház kevéssé tolerálta, de karneválok idején, ill. veszélyes területeken (pl.: bányáknál) szemet hunytak felette.    
 
A spanyol eredetű seguidilla 6/8-os táncra, ritmusra vezethető vissza a cueca nevezetű Chuquisaca, Cochabamba, La Paz tartományokra jellemző tánc, ill. zene. Bolívián kívül a cueca különböző változatai megtalálhatóak Észak-Chilétől, Nyugat-Argentínáig. Előfordulhat, hogy más néven pl. chacarera ismerik. A szabályos cueca három részből áll: primera (bevezető), quimba (középső) és jaleo (záró rész). 
 
 
Búzás Csaba
 
A latin zene az egész életünket áthatja. Gyöngyhalász latin zenekar
 

korbefut

Ugrás a lap tetejére

Ugrás a lap tetejére